Híreink

Továbbra is veretlenek a lányok!

Továbbra is veretlenek a lányok!

2018. december 08.

Két mérkőzéssel folytatta szereplését a Dunántúl Bajnokságban női csapatunk. Ellenfeleink a Győr és a Szombathely csapatai voltak. 

Az első meccset a Győri DRC Révai ellen játszották a lányok. Mivel új játékstílust alkalmazunk a mérkőzéseken, volt lehetőségünk gyakorolni. Két sort játszatott Tomanóczy edző. Mindkettő nagyon jól helytállt. Az első sor az új szisztémával biztosan nyerte az első játszmát. 25-9-re. A másodikat a kettes sor játszotta, ahol inkább a fiatalok jutottak szóhoz. Ők sem vallottak szégyent és magabiztosan folytatták az előző játszmában mutatott játékot és nyertek 25 - 11-re. A harmadik játszmát a kettes csapat kezdte és már a szett elején sikerült nagyobb különbséget kialakítaniuk. Majd visszament az első csapat és nagyon jó játékkal nyertek 25-13-ra. Mondhatjuk, hogy sima 3:0-val hozták a lányok a mérkőzést. 

Következett a Szombathely B csapata elleni mérkőzés, ahol szintén két sor szerepelt. Az első játszma nem is okozott különösebb gondot, hisz a lányok folytatták az új stílus gyakorlását és nyertek 25-7-re. A második sor viszont a következő játszmában kicsit állva maradt, kevesebbet mozgott és a nyitásfogadások sem úgy mentek,  ahogy kellett volna. Már majdnem a játszma nyerése is veszélyben forgott. 23 -23-nál jól koncentrálva megnyerték ez a szettet is 25-23-ra. Következett a harmadik játékrész, ahol aztán összeszedték magukat a lányok és úgy játszottak, ahogy az elvárható volt,  Az első csapat visszaállásával kiütközött a két csapat közti különbség és magabiztosan nyertek 25-8-ra, és a mérkőzést 3:0-ra.    

Tomanóczy Tibor:- Mivel a csapatok között elég nagy volt a különbség, így nagyon jó alkalom volt az új játékstílus gyakorlására. Gondot csak Szombathely elleni második játszma jelentett. De szerencsére ez is megoldódott, így simán nyertük a két mérkőzést és veretlenül állunk a bajnokság élén. Köszönjük a kilátogató szurkolóknak a szurkolást, reméljük Ők is élvezték a mérkőzés jó hangulatát. 

A mérkőzéseken az alábbi játékosok szerepeltek Horváth Mónika, Kristály Kriszta, Gál Juci, Penzer Lili, Salczman Szilvia, Domokos Fanni, Lukács Anita, Kosztin Rebeka, Csizma Szilvia, Kovács Klaudia, Bedő Fruzsina, Farkas Fanni.

Szép volt lányok!

2018. december 7. ZTE RK

JÁTÉKOSOK

KÖZÖSSÉG