Híreink

Küzdelem a javából

Küzdelem a javából

2019. november 21.

November első hétvégéjén Veszprémben rendezték meg a dr. Kotsis Attiláné U15 Országos Gyermek Bajnokság 2. fordulóját. 
A sorsolásunk kedvezőtlen volt, hiszen két mérkőzést kellett játszanunk egymás után.

Az elsőn a Kaposvári Röplabda Akadémia csapata volt az ellenfél.

RÖAK Kaposvár ’C’ – ZTE RK 2:3 (19:25; 11:25; 25:16; 25:21; 12:15)

Mivel az előző fordulóban itthon 3:0-ra győztünk ellenük, joggal bizakodhattunk a sikeres folytatásban. A játék képe kezdetben az elképzeléseinknek megfelelően alakult, hiszen az első két játszmát magabiztosan, az ellenfél hibáit maximálisan kihasználva, hatékony nyitásokkal megerősítve hoztuk. A harmadik játékban azt hitték a lányok, elég csak a szerelést felküldeni a pályára, ráadásul az ellenfél kevesebb nyitást rontott, nagyon jól mezőnyöztek, ennek következtében elveszítettük ezt a szettet. A negyedik játszma a görcsös akarás és hatalmas küzdés jegyében telt, az edzőnek a frissítések ellenére sem sikerült a mérkőzés képét megváltoztatni. Mindig loholni kellett az eredmény után. Ez mentálisan sokat kivett a csapatból, így szoros végjátékban veszítettünk. A mindent eldöntő 5. szettben a játékosok maximálisan betartva az edző utasításait, hatalmas küzdelemben, kis különbséggel nyertek.

A második mérkőzést a pihent Veszprém csapata ellen játszottuk.

ZTE RK – Veszprém RK 2:3 (17:25; 25:17; 20:25; 25:13; 9:15)

Az első játszmában még a fejekben és a lábakban is érződött az előző játék fáradtsága, így simán elveszítettük. A második játszmában hatalmas fordulat következett be. Ragyogó nyitásainkkal szétnyitottuk az ellenfelet, és meggyőző játékkal nyertünk. A harmadik játszmában fordult a kocka, megint az ellenfél diadalmaskodott. A negyedik játszmában minden összejött, jók voltak a nyitások, fogadások, remekül mezőnyöztek sportolóink, az ütéseink is pontot érőek voltak, így fölényesen (25:12) hoztuk a szettet. Ezzel úgy tűnt, el is lőttük a puskaporunkat, mert az ellenfél egy remek nyitás sorozattal (5 ponttal) indította a döntő játszmát, és ezt még fokozni is tudta. Játékosainkon egyre jobban kiütközött a fáradtság, de az akaraterejüket és harcosságukat mutatja, hogy az ellenfél csak a 4. mérkőzéslabdájával tudott csak élni.

A csapat minden tagját dicséret illeti a hatalmas küzdeni tudásért, lelkesedésért.

A csapat tagjai: Balogh Zsanett, Bálint Anna, Horváth Anna, Horváth Zsóka, Iványi Virág, Kiss Boglárka, Komády Zsófia, Péter Eszter, Szekeres Napsugár, Tóth Mira. Edző: Czigány Judit.

2019. november 21. ZTE RK

JÁTÉKOSOK

KÖZÖSSÉG