Híreink

Klubunk terveit is felborította a koronavírus- járvány

Klubunk terveit is felborította a koronavírus- járvány

2020. április 17.

Az elmúlt héten a Magyar Röplabda Szövetség is úgy döntött, hogy a befejezettnek nyilvánítja a 2019-2020-as szezont és nem hirdetnek bajnokokat. Merth Attila, klubunk elnöke elmondta, hogy a szövetég a döntés előtt kikérte a klubok véleményét, milyen alternatívákat látnak az esetleges folytatás, vagy a befejezés mellett. A klubok nagy része úgy nyilatkozott, hogy a legjobb megoldás, ha lezárják a szezont. Ez a döntés a női csapatunkat érintette a legfájóbban, hiszen esélyük volt a Dunántúl bajnokság megnyerésére és ezzel együtt az NB II-be való indulásra is. 

A határozat értelmében az U 15, 17, 19 és 21-es korosztályokban, valamint a felnőtt csapatoknál a bajnokságot lezárták. Az U13 és U11 –es korosztályban, ahol értelmezhető volt az alapszakasz zárása, ott eredményt hirdettek. 

Merth Attilától arról érdeklődtünk, hogy érintette ez a döntés a ZTE RK felnőtt csapatait.

-A felnőtt férfi csapatunk ebben az évben „átmeneti” állapotban volt és a női csapatunknál is másképp számítottuk az évet. Az Ostoros csarnok felújítása miatt albérletbe kellett költöznünk, mint az edzések és a mérkőzésrendezések szempontjából. Ezért nem is gondoltuk, hogy ebbe az évbe nagyon nagy célokat tűzünk ki a csapatok elé. Természetesen a jó eredményt azért vártuk, melyet a női csapatunk hozott is, akiket a következő idényben az NB II-ben szerepeltettünk volna. Ez most egyelőre csak terv marad, a koronavírus-járvány miatt, valamint nem tudjuk, hogy a városban, hogy készülnek el a tornatermek és majd, hogy alakulnak az edzéslehetőségeink. A férfiak a középmezőnybe voltak várhatóak a rájátszásban elért eredményeik okán.  

Milyen munka vár az elnökségre?
-Rengeteg elszámolni váló van, le kell zárnunk a bajnokságokat. Elkezdtük tervezni a következő szezont, hiszen a szövetség már most kérte a klubokat, hogy jelezzék, melyik korosztályban, milyen bajnokságban indítanának csapatokat. Hogy ez mennyire fog megvalósulni, milyenek lesznek az anyagi lehetőségeink azt még nem tudjuk. Annyi biztos, hogy hosszú távra gondolkodunk 

Merth Attila elmondta továbbá, hogy a munka nem állt meg a klubnál, hiszen ösztönözik az edzőket és rajtuk keresztül a játékosokat arra, hogy ne álljanak le és otthon is mozogjanak. Folyamatosan dolgoznak azon, hogy a legmegfelelőbb edzéstervet állítsák össze a játékosoknak, akiket folyamatosan motiválni szeretnének, hogy felkészültek lehessenek majd, amikor újra elkezdődhetnek a közös edzések. 

2020. április 17. ZTE RK  
 

JÁTÉKOSOK

KÖZÖSSÉG