Híreink

Kellő koncentrálással Somogyjádon újra ünnepelhetünk.

Kellő koncentrálással Somogyjádon újra ünnepelhetünk.

2016. május 20.

A hétvégén az utolsó forduló következik a bajnokságban és zárásként egy olyan fiatalemberrel beszélgettem, akik az erőt és a fiatalságot is képviseli egyben a csapatban. Molnár Bencével készültünk a somogyjádi fordulóra. 

 Hogy jött az életedbe a röplabda? Ha jó tudom nem ez volt az eredeti sportágad?
-Valóban, kis iskolásként még a bőrt rúgtam a kis ZTE-ben, de szépen lassan mindegyik osztálytársam abbahagyta. Nagyon összetartó brigád voltunk, így elképzelhetetlennek tűnt, hogy egyedüliként folytassam. Ekkor indult iskolánkban a röplabdaoktatás toborzása, amire szinte az összes fiú jelentkezett osztályunkból. Tehát az alaphangulat már megvolt, így belevágtunk, és szerintem egyikünk sem bánta meg.

 Mit jelent számodra a ZTE-ben játszani?
-ZTE számomra a sport, és egy közösségbe tartozás. Világ életemben Zalaegerszegért játszottam. Bár hat éven át a fővárosban éltem, sosem húztam magamra egyetlen pesti egyesület színeit sem. 

 Mi a jelenlegi posztod és mi a feladatod a pályán?
-Centerként a fő feladatom a védekezésben a sáncmunka és a lecsorgó labdák összekaparása, támadásban pedig a gyors és hatékony befejezés a pálya közepén. Mezőnyjátékom a fejlődő libero játékunk miatt, egyre inkább háttérbe szorul, így meccs közben rövid pihenőkkel tarkítva tudok újra és újra csatába szállni.

Az utolsó forduló következik, milyen eséllyel indul harcba ZTE RK?
-Egy győzelemre vagyunk a harmadik helytől, az egész csapat ezt szeretné elérni. Bár kicsit már fáradtak vagyunk, de legalább a saját kezünkben van a sorsunk. Kellő koncentrálással Somogyjádon újra ünnepelhetünk.

Strandröplabda, vagy termi röplabda?
 -Mindkettőt szeretem, de a strandröplabda a nyári elfoglaltságok miatt kezd teljesen kiszorulni az életemből. Nem is tudom hirtelen mikor volt alkalmam legutóbb ennek a szenvedélynek hódolni, így persze az apró fortélyok is egyre inkább kikopnak belőlem. Egyértelműen a terem az első, és a hétvégén a mindent eldöntő győzelem megszerzése.

Szombaton a hazaiak mellet a Szombathely lesz a másik ellenfél, akikkel szemben szeretnénk kiharcolni a harmadik helyet a szezonban!

pity

 

JÁTÉKOSOK

KÖZÖSSÉG