Híreink

Indul a strandröplabda szezon

Indul a strandröplabda szezon

2017. június 15.

A hétvégén az Aquacity nyitásával egy időben az idei strandröplabda szezon is elkezdődik. A ZTE RK hagyományosan az élményfürdő homokos pályáin rendezi meg a nyári strandröplabda bajnokságát. A szervezők nem szakítanak a hagyományokkal erről Horváth Richárd tájékoztatott bennünket:

-Az idén is, mint eddig is háromfordulósra terveztük a bajnokságot. Az előző évek mintájára férfi és női páros, valamint vegyes páros kategóriákban nevezhetnek a sportágat kedvelők. Számunkra ez igazi kihívást jelent minden évben és egyben remek felkészülést és szinten tartást is a bajnokságok közti szünetben. 

A torna győzteseit fordulónként is díjazzák, valamint a három versenyt követően összetett bajnokokat is hirdetnek. Az első fordulót június 17—én rendezik 10 órától. Fordulónként 25 csapat nevezését tudják elfogadni a szervezők. A további fordulókat július 15-én, a Restart Fesztivál részeként és augusztus 19-én rendezik majd. A tornákra előzetesen és a helyszínen is lehet nevezni a verseny kezdete előtt fél órával is akár. Idén az első fordulóra több mint 20 párost várnak.  

2017. június 15. ZTE RK

JÁTÉKOSOK

KÖZÖSSÉG